Réti Anna első koreográfiai munkája, a Lélek pulóver nélkül című talányos, szenvedélyes szóló a 10. Stuttgarti Nemzetközi Szóló Táncszínházi Fesztivál több elismerését begyűjtötte, közönségdíjat nyert a 2. Monotánc Fesztiválon, Fringe-díjjal jutalmazták a 2. Budapest Fringe Fesztiválon, és a magyar tánckritikusok által odaítélt Lábán Rudolf-díjat is megkapta. A Pécsett, majd a Rotterdami Táncakadémián végzett művésznő két duóval mutatkozik be az Őszi Fesztiválon.
Szülő és gyerek egymáshoz fűződő viszonyát vizsgálja Kártyavár című koreográfiájában. Mi történik akkor, ha a kapcsolat eltér az ideálistól, ha az alapjai nem elég erősek, ha az építmény stabilitása kérdéses? A különös, intim térben játszódó kétszemélyes darabban egy színész és egy táncos jeleníti meg férfi és nő, felnőtt és gyerek, szöveg és mozgás egymáshoz fűződő viszonyát. A következő lépés című darab három alkotótárs közös munkája. Garai Júlia, Hód Adrienn és Réti Anna nyugtalanító képet állítanak alkotásuk kiindulópontjául: „Ott állok a zebránál Boomerang feliratú vászontáskámmal a kezemben – már felnőtten –, és nem akarnak átengedni. Eszembe jut, ahogyan a katicás tornazsákomat szorongatom gyerekkezeimmel, és gondolkodás nélkül átfutok ugyanezen az átkelőn. Most is lépnem kell?”

Árnyék nélküli, üres, fehér térben egy elektromos cselló és négy fekete ruhás nő áll. Négy magányos madár, akik fokozatosan gyorsuló és egyre bonyolultabb mozgásokkal lebontják a fizikai és érzelmi határokat, amelyek elválasztják őket. Yasmeen Godder 2002-ben bemutatott koreográfiája, a Sudden Birds négy nő egymáshoz fűződő viszonyán keresztül az emberi kapcsolatok mélyére ás. A jeruzsálemi születésű, de New Yorkban felnőtt táncos-koreográfus a kortárs táncművészet egyik legtehetségesebb fiatal művésze, akit ismerhet már az Őszi Fesztivál közönsége, hiszen nem először jár Budapesten. Godder a modern tánc olyan jelentős színpadain mutatkozott be, mint a Kitchen vagy a DTW Theater, és 2002-ben elnyerte a neves New York-i Bessie-díjat. Művészetét sajátos, pszichologizáló felfogása határozza meg: nem történeteket mesél, hanem helyzeteket teremt, virtuóz táncosaival az emberi viszonyok, a közösségi lét sokrétűségéről, a lélek mélységeinek rejtelmeiről beszél. A tánc kifejezőeszközeit a mimika, az emberi hang, a színészet eszközeivel elegyíti, nála egy szempillantás is táncnyelvi eszközzé válik. Alkotásaira éppúgy jellemzőek a különlegesen feszült szituációk, mint a finoman fanyar humor. Sudden Birds című produkciója kapcsán egyes kritikusok könyörtelennek és gonosznak nevezték Goddert, mások az inkvizítorokhoz hasonlították, de mindannyian kiemelik eredetiségét, professzionalizmusát és rendkívüli invenciógazdagságát.

Réti Anna első koreográfiai munkája, a Lélek pulóver nélkül című talányos, szenvedélyes szóló a 10. Stuttgarti Nemzetközi Szóló Táncszínházi Fesztivál több elismerését begyűjtötte, közönségdíjat nyert a 2. Monotánc Fesztiválon, Fringe-díjjal jutalmazták a 2. Budapest Fringe Fesztiválon, és a magyar tánckritikusok által odaítélt Lábán Rudolf-díjat is megkapta. A Pécsett, majd a Rotterdami Táncakadémián végzett művésznő két duóval mutatkozik be az Őszi Fesztiválon.
Szülő és gyerek egymáshoz fűződő viszonyát vizsgálja Kártyavár című koreográfiájában. Mi történik akkor, ha a kapcsolat eltér az ideálistól, ha az alapjai nem elég erősek, ha az építmény stabilitása kérdéses? A különös, intim térben játszódó kétszemélyes darabban egy színész és egy táncos jeleníti meg férfi és nő, felnőtt és gyerek, szöveg és mozgás egymáshoz fűződő viszonyát. A következő lépés című darab három alkotótárs közös munkája. Garai Júlia, Hód Adrienn és Réti Anna nyugtalanító képet állítanak alkotásuk kiindulópontjául: „Ott állok a zebránál Boomerang feliratú vászontáskámmal a kezemben – már felnőtten –, és nem akarnak átengedni. Eszembe jut, ahogyan a katicás tornazsákomat szorongatom gyerekkezeimmel, és gondolkodás nélkül átfutok ugyanezen az átkelőn. Most is lépnem kell?”

Árnyék nélküli, üres, fehér térben egy elektromos cselló és négy fekete ruhás nő áll. Négy magányos madár, akik fokozatosan gyorsuló és egyre bonyolultabb mozgásokkal lebontják a fizikai és érzelmi határokat, amelyek elválasztják őket. Yasmeen Godder 2002-ben bemutatott koreográfiája, a Sudden Birds négy nő egymáshoz fűződő viszonyán keresztül az emberi kapcsolatok mélyére ás. A jeruzsálemi születésű, de New Yorkban felnőtt táncos-koreográfus a kortárs táncművészet egyik legtehetségesebb fiatal művésze, akit ismerhet már az Őszi Fesztivál közönsége, hiszen nem először jár Budapesten. Godder a modern tánc olyan jelentős színpadain mutatkozott be, mint a Kitchen vagy a DTW Theater, és 2002-ben elnyerte a neves New York-i Bessie-díjat. Művészetét sajátos, pszichologizáló felfogása határozza meg: nem történeteket mesél, hanem helyzeteket teremt, virtuóz táncosaival az emberi viszonyok, a közösségi lét sokrétűségéről, a lélek mélységeinek rejtelmeiről beszél. A tánc kifejezőeszközeit a mimika, az emberi hang, a színészet eszközeivel elegyíti, nála egy szempillantás is táncnyelvi eszközzé válik. Alkotásaira éppúgy jellemzőek a különlegesen feszült szituációk, mint a finoman fanyar humor. Sudden Birds című produkciója kapcsán egyes kritikusok könyörtelennek és gonosznak nevezték Goddert, mások az inkvizítorokhoz hasonlították, de mindannyian kiemelik eredetiségét, professzionalizmusát és rendkívüli invenciógazdagságát.

Ladjánszki Márta legújabb alkotása őszinte és nyers vallomás a testiségről. A táncos-koreográfus szólóját a térben két zenész barátja, Jávorka Ádám és Varga Zsolt tekintete és zenéje kíséri. „Szeretnék kendőzetlenül és nyíltan foglalkozni a test testhez feszülésével, és ezt szeretném a figyelem csendjében tenni – írja Ladjánszki. Ami persze nem jelenti azt, hogy zenét nem használunk, sőt, nagyon körültekintően keressük a megfelelő hangot az akciókhoz, a jelenetekhez, a jelenlétekhez, a kapcsolódásokhoz. Egyfajta vallomás a darab, amelynek mi is és a nézők is néma tanúi vagyunk!” A silent witnesses magyarországi bemutatójára a Budapesti Őszi Fesztivál keretében kerül sor, a produkció premierjét a rangos szentpétervári kortárs tánc- és társművészeti seregszemlén, a Body Navigation fesztiválon tartották idén júniusban.
Ladjánszki, a hazai kortárs tánc egyik legkarakteresebb alakja, kereken egy évtizeddel ezelőtt robbant be a köztudatba az Inspiráció’97 estjén, ahol a Mikor iszom a semmit, mikor a csókját? című rövid koreográfiát mutatta be társaival. Az alkalmilag összeállt csapat hamarosan felvette a KompMánia nevet. Az izgalmas produkciók sorát létrehozó formációt a Szkéné Színház fogadta be, a társulatot Ladjánszki Csabai Attilával alapította s vezette 2002-es távozásáig, amely szólókarrierjének kezdetét is jelentette.

Ladjánszki Márta legújabb alkotása őszinte és nyers vallomás a testiségről. A táncos-koreográfus szólóját a térben két zenész barátja, Jávorka Ádám és Varga Zsolt tekintete és zenéje kíséri. „Szeretnék kendőzetlenül és nyíltan foglalkozni a test testhez feszülésével, és ezt szeretném a figyelem csendjében tenni – írja Ladjánszki. Ami persze nem jelenti azt, hogy zenét nem használunk, sőt, nagyon körültekintően keressük a megfelelő hangot az akciókhoz, a jelenetekhez, a jelenlétekhez, a kapcsolódásokhoz. Egyfajta vallomás a darab, amelynek mi is és a nézők is néma tanúi vagyunk!” A silent witnesses magyarországi bemutatójára a Budapesti Őszi Fesztivál keretében kerül sor, a produkció premierjét a rangos szentpétervári kortárs tánc- és társművészeti seregszemlén, a Body Navigation fesztiválon tartották idén júniusban.
Ladjánszki, a hazai kortárs tánc egyik legkarakteresebb alakja, kereken egy évtizeddel ezelőtt robbant be a köztudatba az Inspiráció’97 estjén, ahol a Mikor iszom a semmit, mikor a csókját? című rövid koreográfiát mutatta be társaival. Az alkalmilag összeállt csapat hamarosan felvette a KompMánia nevet. Az izgalmas produkciók sorát létrehozó formációt a Szkéné Színház fogadta be, a társulatot Ladjánszki Csabai Attilával alapította s vezette 2002-es távozásáig, amely szólókarrierjének kezdetét is jelentette.

Egy akrobatikus mutatványosairól ismert észak-mexikói indián törzstől, a tarahumaráktól kölcsönözte a nevét a japán színházművészet egyik legizgalmasabb színfoltjának tartott társulat. Hiroshi Koike negyedszázada alapította együttesét, amely színházként indult, de igen gyorsan a tánc, egészen pontosan a fizikai táncszínház felé fordult. Attraktív-akrobatikus produkcióikban megtalálhatóak a butoh, a no és a kabuki elemei egyaránt, ám a létrejött Tarahumara-stílus ízig-vérig modern. Több előadásukban nyúltak már a klasszikus drámairodalom egy-egy darabjához, így az elmúlt években elkészítették a maguk Macbeth- és Hamlet-átiratát. Shakespeare-től most Csehov felé fordultak, de az egyórás táncalkotás a Három nővért csupán kiindulópontként használja: a játék három szereplője történetesen nő, akik akár testvérek is lehetnek. Hiroshi Koike az 1960-as évek Japánjába helyezi a cselekményt. A három hős három életszakaszban jelenik meg előttünk: pajkos gyerekek, majd csábító „tinidémonok”, végül lecsitult, a felnőttlét kapujában álló, fiatal nők. Játékuk-történetük nem csupán a nőiség misztikus, gyötrelmes, meglepetésekkel teli világába, hanem a japán kultúra belső tájaira tett utazásként is felfogható.

Egy akrobatikus mutatványosairól ismert észak-mexikói indián törzstől, a tarahumaráktól kölcsönözte a nevét a japán színházművészet egyik legizgalmasabb színfoltjának tartott társulat. Hiroshi Koike negyedszázada alapította együttesét, amely színházként indult, de igen gyorsan a tánc, egészen pontosan a fizikai táncszínház felé fordult. Attraktív-akrobatikus produkcióikban megtalálhatóak a butoh, a no és a kabuki elemei egyaránt, ám a létrejött Tarahumara-stílus ízig-vérig modern. Több előadásukban nyúltak már a klasszikus drámairodalom egy-egy darabjához, így az elmúlt években elkészítették a maguk Macbeth- és Hamlet-átiratát. Shakespeare-től most Csehov felé fordultak, de az egyórás táncalkotás a Három nővért csupán kiindulópontként használja: a játék három szereplője történetesen nő, akik akár testvérek is lehetnek. Hiroshi Koike az 1960-as évek Japánjába helyezi a cselekményt. A három hős három életszakaszban jelenik meg előttünk: pajkos gyerekek, majd csábító „tinidémonok”, végül lecsitult, a felnőttlét kapujában álló, fiatal nők. Játékuk-történetük nem csupán a nőiség misztikus, gyötrelmes, meglepetésekkel teli világába, hanem a japán kultúra belső tájaira tett utazásként is felfogható.