Igeként becsap, rászed. Főnévként bóvli, selejt, kontár stb. Efféle jelentései vannak a „fusk” svéd szónak. A 2006-ban alakult dán cirkuszi társulat, a Royal Bones persze már a címadással is rászedi a közönséget, hiszen a társulat első előadását sok mindennek nevezhetjük, de bóvlinak semmi esetre sem. Az együttes tagjai sokoldalúan képzett művészek, akik a cirkusz, a tánc, a színház és a zene területén egyaránt jártasak. A FUSK! rendezője a világhírű Lars Rudolfsson, a svéd zenés színház talán legnagyobb tekintélyű rendezője, aki az ABBÁ-val éppúgy dolgozott, mint a Svéd Királyi Opera társulatával. Rudolfsson hat évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor a svéd Cirkus Cirkörrel aratott hatalmas sikert az Őszi Fesztiválon. A Royal Bonesszal, vagyis Királyi Csontokkal közös munkájában artista- és zenészfenoménekkel, sokoldalú képzettségüket minden pillanatban megmutató művészekkel hívja életre Shakespeare világát. Koboldok, királyok, hitszegők és varázslók, tébolyult szeretők és búskomor hercegek népesítik be Rudolfsson színpadát ebben a pazar látványvilágú, meghatározhatatlan műfajú előadásban.

Igeként becsap, rászed. Főnévként bóvli, selejt, kontár stb. Efféle jelentései vannak a „fusk” svéd szónak. A 2006-ban alakult dán cirkuszi társulat, a Royal Bones persze már a címadással is rászedi a közönséget, hiszen a társulat első előadását sok mindennek nevezhetjük, de bóvlinak semmi esetre sem. Az együttes tagjai sokoldalúan képzett művészek, akik a cirkusz, a tánc, a színház és a zene területén egyaránt jártasak. A FUSK! rendezője a világhírű Lars Rudolfsson, a svéd zenés színház talán legnagyobb tekintélyű rendezője, aki az ABBÁ-val éppúgy dolgozott, mint a Svéd Királyi Opera társulatával. Rudolfsson hat évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor a svéd Cirkus Cirkörrel aratott hatalmas sikert az Őszi Fesztiválon. A Royal Bonesszal, vagyis Királyi Csontokkal közös munkájában artista- és zenészfenoménekkel, sokoldalú képzettségüket minden pillanatban megmutató művészekkel hívja életre Shakespeare világát. Koboldok, királyok, hitszegők és varázslók, tébolyult szeretők és búskomor hercegek népesítik be Rudolfsson színpadát ebben a pazar látványvilágú, meghatározhatatlan műfajú előadásban.

Igeként becsap, rászed. Főnévként bóvli, selejt, kontár stb. Efféle jelentései vannak a „fusk” svéd szónak. A 2006-ban alakult dán cirkuszi társulat, a Royal Bones persze már a címadással is rászedi a közönséget, hiszen a társulat első előadását sok mindennek nevezhetjük, de bóvlinak semmi esetre sem. Az együttes tagjai sokoldalúan képzett művészek, akik a cirkusz, a tánc, a színház és a zene területén egyaránt jártasak. A FUSK! rendezője a világhírű Lars Rudolfsson, a svéd zenés színház talán legnagyobb tekintélyű rendezője, aki az ABBÁ-val éppúgy dolgozott, mint a Svéd Királyi Opera társulatával. Rudolfsson hat évvel ezelőtt már járt Magyarországon, akkor a svéd Cirkus Cirkörrel aratott hatalmas sikert az Őszi Fesztiválon. A Royal Bonesszal, vagyis Királyi Csontokkal közös munkájában artista- és zenészfenoménekkel, sokoldalú képzettségüket minden pillanatban megmutató művészekkel hívja életre Shakespeare világát. Koboldok, királyok, hitszegők és varázslók, tébolyult szeretők és búskomor hercegek népesítik be Rudolfsson színpadát ebben a pazar látványvilágú, meghatározhatatlan műfajú előadásban.

Könyörtelen érzékiséggel ábrázolt szerelmi misztérium, szöveggé váló nemi aktusok sora a háttérben feszülő emberi történetek sejtetésével, szexuális aktusokból kiinduló, vagy oda érkező történetek, testből kifakadó versek mozgásművészetbe öltöztetve. Röviden valahogy így fogalmazható meg, hogy mit is várhat a néző a Bárka új bemutatójától. A szeptembertől hivatalosan is a színház kötelékében dolgozó Gergye Krisztián, napjaink kortárs táncszínházának egyik legeredetibb alkotója ezúttal rendezőként mutatkozik be. A darab szövegét Ágens legújabb verseskötetének [Kúrós versek] anyagából állította össze, de az előadás két része a szöveghez való viszony tekintetében is eltér egymástól: amíg az első felvonás a versekből kialakított párbeszédekre, vagyis a verbalitásra épül, addig a második felvonásban fokozatosan a testi és fizikai jelenlét válik hangsúlyossá. „Egyre inkább kifogy a szó, elfogy a dráma szövete, dadog a mondat – írja Gergye. – A megfogalmazhatóság gyökeréig próbálunk visszamenni, ahol már nincs verbális kényszer, ahol cselekedni kell, mozdulni, tenni. Ahol a szó visszakapja eredeti értelmét, és szimbólummá válik. Ahol elérjük a beteljesültség pillanatnyi orgazmusát, a megszólalás előtti állapotot. És ez a pont, ahonnan újra teremtődhet a vágy.”

Mit jelent európainak lenni? Létezik európai identitás? Van az öreg kontinensnek a korán túl múltja is? Összeköt ez a múlt, vagy szétválaszt? Megérthetjük egymást, ha harmincöt különböző nyelven beszélünk?
Portugália egyik legizgalmasabb kísérleti színháza, a Teatro Praga kétszereplős darabja a fenti kérdéseket járja körül, és válaszok helyett továbbiakkal szembesíti közönségét. Az európaiság mibenlétének megragadásához a közös ügy legjelentősebb giccsparádéját választották eszközül: az eurovíziós dalfesztivált, ahol az eltérő kultúrájú, nyelvű, életmódú és életszínvonalú népek képviselői az uniformizált igénytelenség parádéjában egyesülnek. A két fiatal színész-rendező, Pedro Penim és Martin Pedroso látványos és ironikus darabot hoztak létre, amely tárgyának megfelelően soknyelvű, és a társművészetek számos elemét használja. Az ínyenc néző elmerülhet a nyelvfilozófia mélységeiben, másokat az előadás erőteljes vizualitása ragadhat magával. A darab a Teatro Praga célkitűzéseinek megfelelően közösségi alkotás, vagyis a két szereplő maga írta és ollózta össze a szövegeket, és a mozgástól a látványig mindent együtt gondoltak ki és hoztak létre. A Eurovision című „two-man show” a bemutatása óta számos fesztiválon szerepelt Bukaresttől Londonig, egyöntetű szakmai és közönségsikert aratva mindenhol

Könyörtelen érzékiséggel ábrázolt szerelmi misztérium, szöveggé váló nemi aktusok sora a háttérben feszülő emberi történetek sejtetésével, szexuális aktusokból kiinduló, vagy oda érkező történetek, testből kifakadó versek mozgásművészetbe öltöztetve. Röviden valahogy így fogalmazható meg, hogy mit is várhat a néző a Bárka új bemutatójától. A szeptembertől hivatalosan is a színház kötelékében dolgozó Gergye Krisztián, napjaink kortárs táncszínházának egyik legeredetibb alkotója ezúttal rendezőként mutatkozik be. A darab szövegét Ágens legújabb verseskötetének [Kúrós versek] anyagából állította össze, de az előadás két része a szöveghez való viszony tekintetében is eltér egymástól: amíg az első felvonás a versekből kialakított párbeszédekre, vagyis a verbalitásra épül, addig a második felvonásban fokozatosan a testi és fizikai jelenlét válik hangsúlyossá. „Egyre inkább kifogy a szó, elfogy a dráma szövete, dadog a mondat – írja Gergye. – A megfogalmazhatóság gyökeréig próbálunk visszamenni, ahol már nincs verbális kényszer, ahol cselekedni kell, mozdulni, tenni. Ahol a szó visszakapja eredeti értelmét, és szimbólummá válik. Ahol elérjük a beteljesültség pillanatnyi orgazmusát, a megszólalás előtti állapotot. És ez a pont, ahonnan újra teremtődhet a vágy.”