Nem fogalmaz pontosan, aki azt állítja, hogy idén százéves a magyar kabaré. Hiszen amit ma kabarénak nevezünk , az meglehetősen eltávolodott a magyar kabaré kezdeteitől. Amit a nagyszerű Nagy Endre 1907-ben a Bonbonnière nevű szórakozóhelyen megteremtett, az sokkal inkább tekinthető performansznak vagy dumaszínháznak. A rendkívüli sikereket elért Nagy Endre neve a század első évtizedeiben összeforrt a kabaréval, a szórakozni vágyók esténként a „nagyendrébe” jártak. Kárpáti Péter új drámája ezt a világot és e világ megteremtőjét idézi meg. Nagy Endrét, aki sikerrel vette fel a küzdelmet az orfeumokkal és a német nyelvű, trágár brettli-színpadokkal. Aki új műfajt teremtett rögtönzésnek ható, de gondosan megírt konferanszaival. Aki az életét a magasművészet és a szórakoztatás mesterségesen szétválasztott kettősségében élte le, s aki ezt a kettősséget sikeresen értelmezte újra. És akit sikerei csúcsán fosztottak meg a színházától. Kárpáti elsősorban Nagy Endre önéletrajzi művéből, A kabaré regényéből [1935] dolgozott, de nem a nagy nevettető életét, s nem a korabeli kabaré jeleneteit írta át mai színpadra. A mű gerincét a személyes dráma, a tehetség és ambíció eltéréséből fakadó tragédia, és a színfalak mögötti intrikák, árulások azóta sem ismeretlen történetei alkotják.

„A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiről. [Ahogy azt egy férfi elképzeli.] Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről.” Esterházy Péter különös novellafüzérének kilencvenhét fejezetben megtestesülő kilencvenhét nőjének most két nő ad alakot: a jelenleg Berlinben élő Gryllus Dorka és német kolléganője, Henriette Müller. A Rácz Erzsébet megálmodta előadás sajátos performansz: tere egy kiállítóterem, amelyet üvegkirakatai kötnek össze az utcával, ha valaki onnan betéved, akár nézővé is válhat. A dramaturgiát, a játék formáját a fizikai cselekvés adja, a két egynő pörköltet főz. Vágják a húst, a hagymát, folyik a könnyük, és közben elmondják, elsuttogják, elordítják a műből két nyelven – németül és magyarul – kihasított szövegeket. Rácz Erzsébet, a színésznőkkel együtt, többhetes szövegelemző munka során választotta ki azokat a töredékeket, amelyek elhangoznak az előadáson. A történet dramaturgiáját azonban nem valamiféle lineárisan felfűzött elbeszéléscsokor adja. Nincsenek drámai hősök, nincs pszichologizálás, a kiválasztott szövegrészletek csupán az improvizáció alapját képezik. Az előadás bemutatóját tavaly decemberben tartották Berlinben, az Ungarischer Akzent, a németországi magyar év keretében.

„A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiről. [Ahogy azt egy férfi elképzeli.] Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről.” Esterházy Péter különös novellafüzérének kilencvenhét fejezetben megtestesülő kilencvenhét nőjének most két nő ad alakot: a jelenleg Berlinben élő Gryllus Dorka és német kolléganője, Henriette Müller. A Rácz Erzsébet megálmodta előadás sajátos performansz: tere egy kiállítóterem, amelyet üvegkirakatai kötnek össze az utcával, ha valaki onnan betéved, akár nézővé is válhat. A dramaturgiát, a játék formáját a fizikai cselekvés adja, a két egynő pörköltet főz. Vágják a húst, a hagymát, folyik a könnyük, és közben elmondják, elsuttogják, elordítják a műből két nyelven – németül és magyarul – kihasított szövegeket. Rácz Erzsébet, a színésznőkkel együtt, többhetes szövegelemző munka során választotta ki azokat a töredékeket, amelyek elhangoznak az előadáson. A történet dramaturgiáját azonban nem valamiféle lineárisan felfűzött elbeszéléscsokor adja. Nincsenek drámai hősök, nincs pszichologizálás, a kiválasztott szövegrészletek csupán az improvizáció alapját képezik. Az előadás bemutatóját tavaly decemberben tartották Berlinben, az Ungarischer Akzent, a németországi magyar év keretében.

Brecht színháza lesz a vendége az idei BØF-nek: Ibsen klasszikusát hozzák Budapestre az idén nyolcvanegy éves Peter Zadek rendezésében. Zadekre ma már aligha illene a német színházi élet fenegyerekének titulusa, amelyet szívesen aggattak rá a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a rajongók és ellenzők tömegesen tódultak Bochumba, majd Hamburgba, hogy láthassák előadásait. De rendezéseit továbbra is a szenvedély, a kivételesen erőteljes színpadi hatások, és revelatív, nem ritkán provokatív színpadi ötletek alkalmazása jellemzi. Többnyire klasszikusokat visz színre konvenciókat felülíró értelmezésben. Peer Gynt-rendezése három évvel ezelőtt készült, s nemcsak Berlinben, de több rangos fesztiválon [így Bécsben és Edinburghban] is kirobbanó szakmai és közönségsikerrel játszották. Az előadás – amelynek főszerepét a negyvenes német színészgeneráció meghatározó alakja, Uwe Bohm játssza – egyszerre mutatja az élet elmúlásának és kiteljesedésének egymással ellentétes, mégis párhuzamos folyamatát, miközben hősét a kis hegyi háztól a lakótelepek rengetegéig vezeti el. Ahogyan a produkció egyik kritikusa fogalmaz: „Zadek mintha kifordítaná a mű szokásos értelmezését: nem arról van szó, hogy elmúlik-elszalad az élet, hanem arról, hogy miközben múlik, kiteljesedik és meg is telik: élménnyel, tapasztalattal, érzelemmel. Ezek a hagymahéjak, amelynek egyes rétegei a [végül nem létező] lényeget takarják, egyszersmind az élet szeletei.”

Hogyan kerül gyerekdarab egy kortárs művészeti fesztivál programjába? Egyrészt úgy, hogy a „kortárs művészet“ nem a felnőttek számára levédett címke, másrészt úgy, hogy a BØF szeretne nyitni az egészen fiatal közönség felé, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy saját jövőbeli közönségét kinevelje. És talán nemcsak a közönséget, hanem a jövendő alkotókat is, amire Bálint Ágnes meséjének, az Egy egér naplójának új előadása remek lehetőséget kínál. Hiszen Lénárt András rendező a legmodernebb technika segítségével állítja színre Templomárnyéki Egbert történetét. Úgy gondoltuk, ez nemcsak az apróságoknak kínálhat izgalmas kalandot, hanem azoknak a tinédzsereknek is, akiket érdekel a számítógépes játékok világa. Szeretnénk BEPILLANTÁST engedni nekik a virtuális kulisszák mögé, ahol kiderül, hogy miként készült el az előadás mozgó háttere, hogyan is használható a háromdimenziós technika a bábszínház világában. A BEPILLANTÁS keretében a rendező kalauzolásával a programozó palánták megismerhetik a munka folyamatát a tervektől a rajzokon, a térképeken és a modelleken át az előadás végleges formájának megvalósulásáig. Eközben a szülők és a nagyszülők felidézhetik Bálint Ágnes meséjének eredetijét és a hatvanas években forgatott tévémese-sorozatot, amely már akkor is eredeti vizualitásával keltett feltűnést, amennyiben különleges, papírkivágásos technikával készült, s tulajdonképpen kezdetleges trükkfilmnek számított.

Míg a bábelőadást elsősorban 3-6 éves gyerekeknek ajánljuk, addig a BEPILLANTÁS programunkat 8-15 éves fiataloknak szervezzük.

„Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem. A gyermekeimre gondolok. Sírfeliratom legyen: »Az emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig – Most talán biztonságban vagyok«.” A legendás színész, Somlay Artúr 1950-ben, szellemi végrendeletében írta e sorokat, bő egy évvel azelőtt, hogy véget vetett életének. Öngyilkossága egy sötét korszak sötét emblémájává vált.
A Kamra új bemutatója színházi tárgyú korabeli jegyzőkönyvek alapján idézi meg az 1950-es évek kezdetét, amikor a magyar színház történetének legnagyobb és legellentmondásosabb fordulataként a kommunista diktatúra államosította a színházakat. A kor színházművészetének legnagyobbjait láthatjuk szenvedélyesen vállalt szörnyű politikai komisszár-szerepben működni, szégyenteljes önkritikákban megalázkodni, a szörnyű végletek között kétségbeesetten hajladozva életlehetőséget keresni, vagy éppen Somlayhoz hasonlóan a megalkuvás helyett a halált választani. Az előadás anyagát Zsámbéki Gábor rendező Lengyel Györggyel közösen állította össze.

Brecht színháza lesz a vendége az idei BØF-nek: Ibsen klasszikusát hozzák Budapestre az idén nyolcvanegy éves Peter Zadek rendezésében. Zadekre ma már aligha illene a német színházi élet fenegyerekének titulusa, amelyet szívesen aggattak rá a hetvenes-nyolcvanas években, amikor a rajongók és ellenzők tömegesen tódultak Bochumba, majd Hamburgba, hogy láthassák előadásait. De rendezéseit továbbra is a szenvedély, a kivételesen erőteljes színpadi hatások, és revelatív, nem ritkán provokatív színpadi ötletek alkalmazása jellemzi. Többnyire klasszikusokat visz színre konvenciókat felülíró értelmezésben. Peer Gynt-rendezése három évvel ezelőtt készült, s nemcsak Berlinben, de több rangos fesztiválon [így Bécsben és Edinburghban] is kirobbanó szakmai és közönségsikerrel játszották. Az előadás – amelynek főszerepét a negyvenes német színészgeneráció meghatározó alakja, Uwe Bohm játssza – egyszerre mutatja az élet elmúlásának és kiteljesedésének egymással ellentétes, mégis párhuzamos folyamatát, miközben hősét a kis hegyi háztól a lakótelepek rengetegéig vezeti el. Ahogyan a produkció egyik kritikusa fogalmaz: „Zadek mintha kifordítaná a mű szokásos értelmezését: nem arról van szó, hogy elmúlik-elszalad az élet, hanem arról, hogy miközben múlik, kiteljesedik és meg is telik: élménnyel, tapasztalattal, érzelemmel. Ezek a hagymahéjak, amelynek egyes rétegei a [végül nem létező] lényeget takarják, egyszersmind az élet szeletei.”

Hogyan kerül gyerekdarab egy kortárs művészeti fesztivál programjába? Egyrészt úgy, hogy a „kortárs művészet“ nem a felnőttek számára levédett címke, másrészt úgy, hogy a BØF szeretne nyitni az egészen fiatal közönség felé, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy saját jövőbeli közönségét kinevelje. És talán nemcsak a közönséget, hanem a jövendő alkotókat is, amire Bálint Ágnes meséjének, az Egy egér naplójának új előadása remek lehetőséget kínál. Hiszen Lénárt András rendező a legmodernebb technika segítségével állítja színre Templomárnyéki Egbert történetét. Úgy gondoltuk, ez nemcsak az apróságoknak kínálhat izgalmas kalandot, hanem azoknak a tinédzsereknek is, akiket érdekel a számítógépes játékok világa. Szeretnénk BEPILLANTÁST engedni nekik a virtuális kulisszák mögé, ahol kiderül, hogy miként készült el az előadás mozgó háttere, hogyan is használható a háromdimenziós technika a bábszínház világában. A BEPILLANTÁS keretében a rendező kalauzolásával a programozó palánták megismerhetik a munka folyamatát a tervektől a rajzokon, a térképeken és a modelleken át az előadás végleges formájának megvalósulásáig. Eközben a szülők és a nagyszülők felidézhetik Bálint Ágnes meséjének eredetijét és a hatvanas években forgatott tévémese-sorozatot, amely már akkor is eredeti vizualitásával keltett feltűnést, amennyiben különleges, papírkivágásos technikával készült, s tulajdonképpen kezdetleges trükkfilmnek számított.

Míg a bábelőadást elsősorban 3-6 éves gyerekeknek ajánljuk, addig a BEPILLANTÁS programunkat 8-15 éves fiataloknak szervezzük.

Nem fogalmaz pontosan, aki azt állítja, hogy idén százéves a magyar kabaré. Hiszen amit ma kabarénak nevezünk , az meglehetősen eltávolodott a magyar kabaré kezdeteitől. Amit a nagyszerű Nagy Endre 1907-ben a Bonbonnière nevű szórakozóhelyen megteremtett, az sokkal inkább tekinthető performansznak vagy dumaszínháznak. A rendkívüli sikereket elért Nagy Endre neve a század első évtizedeiben összeforrt a kabaréval, a szórakozni vágyók esténként a „nagyendrébe” jártak. Kárpáti Péter új drámája ezt a világot és e világ megteremtőjét idézi meg. Nagy Endrét, aki sikerrel vette fel a küzdelmet az orfeumokkal és a német nyelvű, trágár brettli-színpadokkal. Aki új műfajt teremtett rögtönzésnek ható, de gondosan megírt konferanszaival. Aki az életét a magasművészet és a szórakoztatás mesterségesen szétválasztott kettősségében élte le, s aki ezt a kettősséget sikeresen értelmezte újra. És akit sikerei csúcsán fosztottak meg a színházától. Kárpáti elsősorban Nagy Endre önéletrajzi művéből, A kabaré regényéből [1935] dolgozott, de nem a nagy nevettető életét, s nem a korabeli kabaré jeleneteit írta át mai színpadra. A mű gerincét a személyes dráma, a tehetség és ambíció eltéréséből fakadó tragédia, és a színfalak mögötti intrikák, árulások azóta sem ismeretlen történetei alkotják.

„Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem. A gyermekeimre gondolok. Sírfeliratom legyen: »Az emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig – Most talán biztonságban vagyok«.” A legendás színész, Somlay Artúr 1950-ben, szellemi végrendeletében írta e sorokat, bő egy évvel azelőtt, hogy véget vetett életének. Öngyilkossága egy sötét korszak sötét emblémájává vált.
A Kamra új bemutatója színházi tárgyú korabeli jegyzőkönyvek alapján idézi meg az 1950-es évek kezdetét, amikor a magyar színház történetének legnagyobb és legellentmondásosabb fordulataként a kommunista diktatúra államosította a színházakat. A kor színházművészetének legnagyobbjait láthatjuk szenvedélyesen vállalt szörnyű politikai komisszár-szerepben működni, szégyenteljes önkritikákban megalázkodni, a szörnyű végletek között kétségbeesetten hajladozva életlehetőséget keresni, vagy éppen Somlayhoz hasonlóan a megalkuvás helyett a halált választani. Az előadás anyagát Zsámbéki Gábor rendező Lengyel Györggyel közösen állította össze.

A Nibelung lakópark és a Kazamaták után Térey János ismét drámát írt, de ezúttal vértelen, békés színművet, frivol és szatirikus korrajzot, keserű hangulatjelentést a 21. század első évtizedének Budapestjéről. Ebben a drámában nincs vér, nem elevenednek meg mitikus antihősök mai alakváltozatai, nem kerül sor ostromra és lincselésre. Csupán a háttérből hallatszik napjaink jellegzetes csatazaja, amelynek melódiáját a kukaborogatás és az autógyújtogatás vokális tónusai szolgáltatják. A dráma egy budai étteremben játszódik, ahol fiatalokból álló kis asztaltársaság verődik össze: barátok és ellenfelek, szeretők és megcsalt feleségek, törzsvendégek és váratlan látogatók. Egy feltörekvő ügyvédnő, egy megfáradt baleseti sebész, egy másodrangú opera-énekesnő, egy meg nem értett díszlettervező, egy sikeres vállalkozó, egy családanya és egy magányos színikritikus. A látszólagos békét és egyetértést nem zavarják a városban zajló események: a szarvasgomba, a kaviáros fügesaláta, a marinált lazac és a bélszín-carpaccio illatát nem rontja el az égő kukák bűze, a legrosszabb, ami történhet, hogy egy kis borfolt kerül a damasztabroszra. Nem történik semmi különös, legfeljebb valaki megcsal valakit, valaki hazudik a barátjának, valakiről kiderül, hogy gyereket vár és valaki örökre szakít valakivel.

A Nibelung lakópark és a Kazamaták után Térey János ismét drámát írt, de ezúttal vértelen, békés színművet, frivol és szatirikus korrajzot, keserű hangulatjelentést a 21. század első évtizedének Budapestjéről. Ebben a drámában nincs vér, nem elevenednek meg mitikus antihősök mai alakváltozatai, nem kerül sor ostromra és lincselésre. Csupán a háttérből hallatszik napjaink jellegzetes csatazaja, amelynek melódiáját a kukaborogatás és az autógyújtogatás vokális tónusai szolgáltatják. A dráma egy budai étteremben játszódik, ahol fiatalokból álló kis asztaltársaság verődik össze: barátok és ellenfelek, szeretők és megcsalt feleségek, törzsvendégek és váratlan látogatók. Egy feltörekvő ügyvédnő, egy megfáradt baleseti sebész, egy másodrangú opera-énekesnő, egy meg nem értett díszlettervező, egy sikeres vállalkozó, egy családanya és egy magányos színikritikus. A látszólagos békét és egyetértést nem zavarják a városban zajló események: a szarvasgomba, a kaviáros fügesaláta, a marinált lazac és a bélszín-carpaccio illatát nem rontja el az égő kukák bűze, a legrosszabb, ami történhet, hogy egy kis borfolt kerül a damasztabroszra. Nem történik semmi különös, legfeljebb valaki megcsal valakit, valaki hazudik a barátjának, valakiről kiderül, hogy gyereket vár és valaki örökre szakít valakivel.