
[Városi séták]
2007.10.20 11:00
Kelenföldi Hőerőmű Kapcsolóterme
Kelenföldi kapcsolóterem
> épületlátogatás vezetéssel
Jegyek kizárólag elővételben a BØF közönségszolgálatán kaphatók.
Budapesten kóborolni jó. És ha nem csupán az útikönyvek javaslatai szerint, a turisztikai látványosságok mentén sétálunk keresztül-kasul a városban, akkor nemcsak jó, de izgalmas is. A Kortárs Építészeti Központnak [KÉK] köszönhetően most két eldugott hely bejárásával csillapíthatják kíváncsiságukat és kultúrszomjukat az építészet és a várostörténet iránt vonzódó érdeklődők. A két helyszín hasonló állapotban és helyzetben van: lepukkant és az átlagember számára nem látogatható. Az egyik a Kőbányai Sörgyár 1. számú telephelye az egyedülálló kéményű malátaszárító épülettel és a Dreher család villájával, illetve a kőfejtőből létrehozott pincerendszerrel, amely több mint húsz kilométer hosszan kanyarog a föld alatt. A másik a Kelenföldi Hőerőmű századfordulós épületegyüttese a Borbíró Virgil tervezte trafóházzal, s benne a legendás kapcsolóterem opálüveg mennyezetével. A vezetett séta során a résztvevők megismerkedhetnek e két építészeti kuriózum történetével és felépítésével, majd a túra végén a különleges helyszínre megálmodott produkciók élményével távozhatnak.
Városi séták >
2007. október 13. 11:00 és 13:00 Kőbányai Sörgyár
2007. október 20. 11:00 és 13:00 Kelenföldi kapcsolóterem
A Kortárs Építőművészek Központjával közös program.
Jegyek kizárólag az Őszi Fesztivál Közönségszolgálatánál elővételben kaphatók!
Jegyárak: 1000 Ft