Kedves Néző! Ön a nézőtéren ül. Telve jóleső várakozással. Kíváncsi arra, vajon mi fog történni. A mesés díszletet és a fényeket nézi. Minden tökéletes, pont amilyet várt. Valami még sincs rendben. Nincs senki a színpadon. Milyen kár. Pedig szereti az embereket. Hova tűntek?
E szavakkal fordul az előadás nézőihez a flamand Sanne van Rijn, az egyszemélyes darab főhősnője. A műfaját tekintve besorolhatatlan produkció különös térben játszódik/zajlik: azok között a díszletek között, amelyeket 1992-ben használt Christoph Marthaler rendező Fernando Pessoa befejezetlen műve, a Faust színrevitelében. Sanne van Rijn sokoldalúan képzett alkotó, klasszikus balettet, fotográfiát, audiovizuális művészetet tanult, színészként korábban Marthaler, Johan Simons és a Forced Entertainment előadásaiban is közreműködött. Mostani előadásának főszereplője azonban nem ő, hanem a néző. Pontosabban a nézés. Van Rijn tudatosítani igyekszik bennünk a nézői tekintet felelősségét, amely nélkül nem képzelhető el valódi színház. Óvatosan helyezi egymás mellé a minimális színpadi akciót, a minimalista zenét, képet és mozgást, ezzel kényszerítve a nézőt, hogy változtasson elvárásain, prekoncepcióin és befogadása természetén.