babuska
2010. október
Bodónak bejött a blöff – Bodó Viktor: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról - színikritika – – Kikötő Online – Radnóti Judit

Bodó Viktor előadása a Berliner Theatertreffen után a Budapesti Őszi fesztiválra is meghívást kapott, így legnagyobb örömünkre Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról hazánkban is hozzáférhetővé vált, igaz, csak a fővárosi közönség számára. A Schauspielhaus Graz és a Szputnyik Hajózási Társaság közös előadása a Nemzeti Színházban vendégeskedett október 16-17-én.

Tovább »

Látni való Kanadából – Louise Lecavalier: Gyerekek / Néhány percnyi Lock – Táncélet.hu – Sz. Deme László

Louise Lecavalier piruettje olyan, amilyennek hallottam: élőben kell látni, mint a Colosseumot, mert egyébként nem hiszi el az ember, hogy tényleg ilyen. Pontosabban elhiszi, mégis amikor látja, azt mondja, azért ezt mégse hitte volna. A kanadai táncosnő gyakorlatilag bármilyen szögben képes tökéletesen pördülni saját tengelye körül. Ez önmagában persze még csak sikeres tornamutatvány lenne, ha nem illeszkedne egy biztos ízlésű, könnyed és kiegyensúlyozott formavilágba.


Tovább »

KASZKADŐR NÉLKÜL – Louise Lecavalier / Trafó, BŐF 2010 – Revizor – Tóth Ágnes Veronika

Az idei őszi fesztivál talán legérdekesebb vendége Louise Lecavalier volt. Egy ötvenkét éves táncosnő, aki kirobbanó formában lépett színpadra, tele virtuozitással, maximalizmussal, a tánc iránti megszállottsággal.

Tovább »

Örökmozgó táncosok, színészek az Őszi Fesztiválon – Népszava – Bóta Gábor

A Budapesti Őszi Fesztiválon mindig sok olyan produkciót láthattunk, ami az emberi test képességeinek határait feszegette. A d'avant című előadás, melyet a Madách Színházban nézhettünk meg, többek között azt kutatja, hogy ámulatba ejtően nehéz mozgások közepette hogyan lehet énekelni, hogy simulhat harmonikusan egymáshoz mozgás és hang.

Tovább »

Bámulatra méltó bravúr és csendes elmélyülés – Népszava – Bóta Gábor

Ha Csehov első, sokáig elveszettnek hitt darabját, melyet tizenkilenc évesen írt, teljes egészében előadnák, csaknem tíz óra lenne a játékidő. Ilyen vakmerőségre még senki nem vállalkozott, de ha Kovalik Balázs képes volt a Mozart maratonra, három Mozart opera ugyanazon nap egymás utáni előadására, akkor Balázs Zoltán a Maladype Színházzal lehet, hogy képes lenne egy Platonov maratonra.

Tovább »

Pár doboznyi élet – Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról előadásáról – Színház folyóirat – Deres Kornélia

Az eltérő mediális technikák okos kihasználása a perspektívák izgalmas, feszesre komponált táncát eredményezi.

Tovább »

Mindig vége – Az óra amikor semmit sem tudtunk egymásról – Fidelio.hu – Kállai Katalin

Nem más ez, mint a kissé beporosodott színházi gyakorlat fenekestől való felfordítása. Egy újfajta létérzés rápakolása a színpadra. Más szóval a színházművészet aligha látott közelítése korunk valóságához. Folytassam?

Tovább »

Aki az alvilágból üzen – Táncélet.hu – Vida Virág

Fehér Ferenc az idén Pécsett rendezett Fringe Fesztivál (Fringe Pécs2010) szakmai díját nyerte el, így nyílt lehetősége arra, hogy a Budapesti Őszi Fesztiválon új koreográfiával jelentkezzen. Erre az alkalomra készítette el a már rég óta magában cipelt Stix66 című szólóját. A koreográfus új darabjában az Alvilág mélyére ereszkedett, hogy ott nézhessen farkasszemet önmagával és a pokol lényeinek tükrében fogalmazhassa meg jelenének érvényes ars poeticáját.

Tovább »

Határút, mártírok útja, avagy asszociálni hasznos, de nem kötelező – Tánckritika.hu – Szoboszlai Annamária

A Stix66 „alakulástörténet”. Ha nem társulna a szóhoz valamiféle felfelé mutató előjel, azt is mondhatnám, témája nem más, mint az evolúció. Vagyis a Tao te talán nem is annyira távoli rokona. De szóló lévén, sokkal konkrétabban, lecsupaszítottabban „testbe írt”.

Tovább »

Az egyhangúvá tett szakma – Rimini Protokoll – Színház folyóirat – Koltai Tamás

Valami furcsa, nosztalgikus, ugyanakkor anakronisztikus, szinte csehovi hangulat lengi körül ezeket az embereket.

Tovább »

Lázadni necesse est – Színház folyóirat – Kutszegi Csaba

Az esztétikát felváltja a nem-esztétika, a színházat a nem-színház, a táncot a nem-tánc.
Kutszegi Csaba jegyzete a Gyárról.


Tovább »

AZ ÖNÁTADÁS FORMÁI – Nagy Csilla: Gyár; Fehér Ferenc: STiX66 / Artus Stúdió – Thália Színház, BŐF 2010 – Revizor – Králl Csaba

Gyártelepen bóklászunk, üvegcserepeken taposunk, őszi avarban gázolunk – tánc a hidegben. Valaki eszmél, valaki küzd, valaki fut – tánc a melegben. Monodrámák kint és bent a Fringe Pécs 2010 díjazottjaitól

Tovább »

Semmilény – Fehér Ferenc: Stix 66 Budapesti Őszi Fesztivál 2010 – Ellenfény.hu – Hodászi Ádám

A cím, a Stix 66 a szavak világában is messzire vihet. Magában rejti a lét és nemlét közti görög folyó nevét, a sátán számát, ugyankkor hivatali hangzású, egy negatív sci-fi utópiából is jöhetne. Az angol stick szó egyik jelentése lélektelen ember.

Tovább »

MÉG EGY IKERDARAB – Compagnie Pál Frenák: Wings / Thália Színház, BŐF 2010 – Revizor – Tóth Ágnes Veronika

A MILAN-hoz és a Twinshez még egy ikerdarab csatlakozott, a Wings, melyben Nelson Reguera Perez és Major László kettősét egy tangóharmonikás, Pascal Conte egészíti ki. Érzelem, intimitás, fizikalitás – a már megszokott összetevők, meglepetés nélkül.

Tovább »

Szertartás hat pappal – Élet és Irodalom – Csengery Kristóf

Különös élmény ütőhangszeres művekkel találkozni. Bár a műfaj (az elektroakusztikus zene mellett) a nyugati zenetörténet legfiatalabbja, melynek repertoárjában kizárólag XX. és XXI. századi kompozíciók találhatók, az ütőhangszeres darabok közönsége mégis újra és újra -szerzőtől függetlenül, csupán műfajspecifikus kísérőjelenségként - észleli az ősi rítusok titokzatos atmoszféráját: azt a szertartásszerű légkört, amely olykor még a legspekulatívabb matematikai hátterű konstrukciók elhangzásakor is felbukkan a semmiből, letűnt évezredek üzeneteként.

Tovább »

Őszi mustra – Élet és Irodalom – Fuchs Lívia

A főváros kortárs művészeti seregszemléje, a Budapesti Őszi Fesztivál jövőre jubilál. Így az idei kínálat nyilván nem kiemelt és ünnepi, hanem „hétköznapi" válogatásból kerekedett ki, de soha rosszabbat annak, aki az időpontok ügyes beosztásával sikeresen végig tudta nézni e sok műfajú kínálatból a táncelőadásokat. (Nekem egy híján az összest sikerült, sőt, még egy teljesen feleslegeset is, hiszen az izraeli trió amatőr próbálkozása, a Big Mouth alig indokolhatóan került bele a nemzetközi válogatásba.)

Tovább »

Kalinyingrádban repedezik a betonúttest a szélsőséges időjárási körülmények miatt – Kris Verdonck kortárs táncelőadása a Budapesti Őszi Fesztiválon – Prae.hu – Korányi Mátyás

A Thália Színház pompás épülete után, az Akácfa utcában, egy kis, kétasztalos indiai büfévendéglőben. Egy masala tea fölött rekeszizom-gyakorlatokat végzünk az előadás kísérőfüzetecskéjét olvasgatva, mert mi mást kezdjen a kritikus az alábbi mondatokkal egy ötvenperces seduxen-sziporka után: „Kris Verdonck produkciói (…) a tánc és az építészet közötti szürke zónákban fogantak.”

Tovább »

Rossz pedagógia – EDIT 2010 Nemzetközi Táncfilm Fesztivál – Ellenfény.hu – Szemessy Kinga

Mit hirdetnek a 6. EDIT Fesztivál – gondosan elrejtett – reklámplakátjai? Valószínűleg nem egy járókelő vonogatja a szemöldökét, netán vállát e szó hallatán: táncfilm. Musical filmre (pl. Chicago, Jézus Krisztus Szupersztár), valami szemcsés, egy-beállításos táncfelvételre számtsunk, vagy olyan életrajzi jellegű mozikra kell gondolnunk, mint Robert Altmantól a Balett-társulat vagy Bob Fosse Mindhalálig zenéje?

Tovább »

Arctalan magány, néma narrátor – Frenák Pál: Wings – Ellenfény.hu – Maul Ágnes

Egy tangóharmonika és egy Frenák-koreográfia. Az előbbiből előcsalt hangok átírják minden korábbi tapasztalásunkat a harmonikamuzsikáról. Utóbbi eszközei között nem találunk semmit, amit ne láttunk volna már egy korábbi Frenák-előadásban. A zene, a közeg, a tánc kölcsönhatásából mégis megszületik valami váratlan varázslat.

Tovább »

Kamerával emberföldön – Peter Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról – Szputnyik Hajózási Társaság, Schauspielhaus Graz – Ellenfény.hu – Nattán-Angeli Nóra

A Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Nemzetiben mutatta be a Szputnyik Hajózási Társaság és a grazi Schauspielhaus Peter Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját. Bodó Viktor rendezésében a majd’ húsz éves, szöveg nélküli dráma csupán ugródeszka, és korántsem némajáték. Mozgásszínház? Pantomim? Tánc? Több ezeknél.

Tovább »

DESSZERTNEK DISZNÓFÜL – Food & Film Festival / Kino, BŐF 2010 – Revizor – Toroczkay András

Az evés és a mozi ősidőktől fogva szimbiózisban élnek. Talán mert szeretünk filmnézés közben enni, és miközben a szánkba popcornt tömünk, kajáljuk az olyan filmeket, ahol a szereplők tortákat dobálnak egymás arcába, lepényt sütnek, békalevest vagy élő rákot főznek.

Tovább »

Smár a biliárdasztalon – Maladype Színház: Platonov – 7óra7 – Nyulassy Attila

Két lábon járó, jól kifejlett, alaposan működtetett színészi tanulmánymunkák élnek és játszanak egy billiárdasztalon, szó szerint, vagy éppen csak a golyókat lökdösve, a Maladype Színház Platonovjában. Hogy tulajdonképpen mit keres az a biliárdasztal a színpad közepén, arra sokkal könnyebb válaszolni, mint arra, hogy mi működteti ezt az előadást. Pedig szemmel láthatólag valami nagyon hajtja a színészeket, akik pedig minket igyekeznek hajtani. De hová?

Tovább »

NÍLUS-PARTI RIMINI KROKODIL, AVAGY A LÁNGOLÓ UBORKA – Rimini Protokoll: Müezzin Rádió /Trafó – Budapesti Őszi Fesztivál – Revizor – Forgách András

Kérdés, hogy mi színház, és mi nem színház. Ma már az a jó színház, amivel kapcsolatban felmerül, hogy egyáltalán színház-e. Ma a színházi élményhez hozzátartozik – és a kérdés nem föltétlenül eredményez katartikus válaszokat –, hogy megkérdezzük: színház-e, amit látunk. Ez ma egy színházszerű kérdés.

Tovább »

Játszmák a biliárdasztalon – Kovács Dezső a Platonovról – Színház

Letisztult formakultúrájú, világos gondolatvezetésű, formátumos Csehov-értelmezést van szerencsénk látni.

Tovább »

Játék, szenvedély – Csehov: Platonov / Maladye Színház, Thália Színház, BŐF 2010 – Revizor – Jászay Tamás

A Platonov-komplexus gazdag tünetegyüttesét a Maladype Színház társulata és Balázs Zoltán rendező tiszteletre méltó makacssággal tárja a játszani és gondolkodni nem rest közönség elé.

Tovább »

Hat pötty és T-Rex – Pöttyös Panni az iskolában – Revizor – Krupa Zsófia

Bozsik Yvette sokszor használt cirkuszi tematikájából elsősorban a megkomponált színkavalkádot emeli át új előadásába, melyhez a Pöttyös Panni az iskolában című (felnőtteknek is szóló) gyerekelőadás esetében frissen készült, élő szöveganyag és közösen jól működő, pergő iramot tartó táncos-színész csapat társul.

Tovább »

Mobila nem mond semmit – Fidelio – Kolozsi László

Itt valami nem stimmel: nem azt kaptuk, amit vártunk.

Tele volt minden valamirevaló oldal és portál azzal, hogy a Csodálatos mobilvilág nézői ne kapcsolják majd ki mobiltelefonjaikat, aktív résztvevői lesznek az előadásnak, ilyen még nem volt, az életünket meghatározó mobilt bevezették a magas művészetekbe, egyszerre lesz Márta István darabjának bemutatója interaktív show és concept art. Ehhez képest mit kaptunk?


Tovább »

Az óra, amikor nem értettünk semmit – origo.hu – Dömötör Ági

Elvileg színházban vagyunk, de nem tudjuk levenni a szemünket a vászonról. Bodó Viktort teljesen hatalmába kerítette a mozi bűbája. Peter Handke mehet a fenébe, a mostani előadás nem szól emberi sorsokról vagy nagyvárosi pillanatokról. Csak és kizárólag arról szól, hogy teremtsük meg mindenféle jópofa trükkel a film illúzióját színpadon. Jó játék ez, bravúros és szórakoztató, de nekünk hiányérzetünk maradt.


Tovább »

PROFÁN SZENTSÉG – Sasha Waltz & guests: d'avant / Madách Színház, BŐF 2010 – Revizor – Králl Csaba

A mívesen szórakoztatóra csiszolt felszín alól vallások, korok, kultúrák és a ma komor füstfelhője gomolyog elő fojtogatón, akár a színpadról fel-felszálló finom téglapor. A Sasha Waltz & guests fellépése pirosbetűs ünnep a Budapesti Őszi Fesztiválon.

Tovább »

BECKETTŐL KAFKÁIG – Az Új Zenei Stúdió jubileumi koncertje – 1. rész, 1970-1980 / BŐF 2010 – Revizor – Csont András

E sorok szerzője olyan öreg, hogy még őseredeti állapotában látta az 1970-ben alakult első magyar avantgarde műhely első koncertjeit. Ki hinné, hogy a KISZ Központi Együttesének székházában adták hangversenyeiket? Hiszen ez aztán minden volt, csak nem szocialista realizmus.

Tovább »

FÜGGŐ JÁTSZMA – Kris Verdonck: I-II-III-IIII / Thália Színház, BŐF 2010 – Revizor – Maul Ágnes

Ritkán van lehetőségünk egy koreográfiát egymás után négyszer megnézni. Az őszi fesztiválon a flamand Kris Verdonck épp erre ad alkalmat. Az I-II-III-IIII című előadás azonban szerencsére stabil építmény. Az ismétlődés nem az unalomnak, sokkal inkább az elmélyülésnek kedvez.

Tovább »

Csehov tutti – Maladype Csehov: Platonov – NOL.hu – M.G.P.

11 cérnával összeerősített füzetbe írta 19 évesen Csehov a drámát. 200 nyomtatott oldal. Húzás nélkül kilenc órás előadás, ha nem több. 1914-ben akadtak rá az elveszettnek hitt szövegre. Kilenc évvel később jelent meg nyomtatásban.

Tovább »

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról - Szputnyik – színház.blog.hu

"A mindennapok közhelyes jelenetei rendkívüli jelentőségre tesznek szert, átlagos csetepaték válnak metafizikai súlyú összecsapásokká, kisstílű konfliktusok megrázó végkifejletbe torkollnak, egyszerű sorsok mitikus magasságokba emelkednek" - ezt mondja az előadás ajánlója. És ez az, ami megnézve a Nemzeti Színházban mindössze kétszer látható produkciót abszolút nem jött le: szórakoztató előadásról van szó, de aki előzetesen nem olvasott a sztori után, nem hogy mitikus magasságokat nem talál, de történetet sem. Ami nem feltétlenül baj.

Tovább »

Egy műfaj helyszínt keres… – d’avant – Sacha Waltz and Guests – Ellenfény Online - Lőrinc Katalin

Mert vadonatúj műfajt kísérletezett ki négy különös alak, de olyat, amely csak speciális térben érvényesül, a Madách Színházéban mindenesetre nemigen, a 16. sorból nézvést szinte egyáltalán…

Tovább »

Demján Sándor és egy kupac medveszar – origo.hu – Dömötör Ági

Demján Sándor a magyar Jerry Maguire - derült ki tegnap a Nyugati téri kibelezett Skála Metró folyosóin. A Budapesti Őszi Fesztivál előadásán csoportokba osztva bóklászunk a kísértetjárta áruházban. Zenés-táncos szocialista sikertörténet hat jelenetben, a legendás pénzember és egy kupac medveürülék főszereplésével. Ha szerencséd van, megfoghatod Hámori Gabi kezét!

Tovább »

HA KICSI, HA NAGY – Nemzetközi válogatás / EDIT 2010 – VI. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, BŐF 2010 – Revizor – Szoboszlai Annamária

Fuchs Lívia úgy kezdte a magyar táncfilmek vetítését követő beszélgetést, hogy a táncfilm azért állítja komoly feladat elé az alkotókat, mert a táncban eredendően benne él a stilizáció, míg a film – így vagy úgy, de - mégiscsak dokumentál.

Tovább »

Erőszakik - Sasha Waltz & Guests: d’avant (azelőtt) Madách Színház - NOL.hu - Horeczky Krisztina

A virtuóz, akrobatikus mozgásszínházi bravúrmű Sasha Waltz & Guests előadása, a d’avant (azelőtt) - írja kritikusunk. Azt is hozzáteszi: A másfél órás, fekete humorral átitatott d’avant lényege az állandó riadókészültség, szakadatlan rendkívüli állapot, szüntelen harci helyzet.

Tovább »

Mint tű a szénakazalban – 6. EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, 2010, október 8–10., Budapest – Filmtett – Nagy Borbála

Sokan még nem is hallottak létezéséről, pedig a hétvégén már hatodszorra rendezték meg az EDIT Fesztivált. A háromnaposra zsugorodott táncfilmes mustra a Budapesti Őszi Fesztivál jótékony köpönyege alatt bujkál, s ezt a reklám is megsínyli. Aki mégis értesült az EDIT-ről, táncfilm-különlegességeket nézhetett meg a Toldi mozi kis- és nagytermében. A kisfilmeket párhuzamosan vetítették, így a nézőnek előzetes tájékozódás és ízlés alapján választania kellett – a szakmának pedig alternatív megoldásokat kellett találnia, hogy logisztikailag megoldja a megoldhatatlant.

Tovább »

ÁLLATSÁGOK KISKORÚ NÉZŐKNEK – Whalley Range All Starts: Koca; Szepes-Németh: Pöttyös Panni az iskolában / BŐF 2010 – Revizor – Tóth Ágnes Veronika

Az őszi fesztivál a gyerekek kegyeit is kereste idén. Két legfontosabb állomásunk egy illusztris állathangutánzó-verseny és egy koca bendője.

Tovább »

Téves kapcsolás – Márta István: Csodálatos mobilvilág – Magyar Narancs – László Ferenc

A zenetörténetből ismerős gyakorlat, hogy az operakomponista - szűkében lévén az időnek vagy a munkakedvnek - egy korábbi műve nyitányát illeszti új operája elé. A Budapesti Őszi Fesztivál, az Opera és az Új Színház közös bemutatóján most mintha e Rossini által előszeretettel gyakorolt praxis fordítottja vált volna érzékletessé: a nyitány kétségkívül a Csodálatos mobilvilág című "operatórium" számára íródott, ám maga a mű mindössze formálisan - részint esetlegesen, részint erőltetetten - kapcsolódott a nagyralátóan körvonalazott multimediális témaválasztáshoz.

Tovább »

Nem prédikáció – Fidelio – Papp Tímea

A Rimini Protokoll, azaz Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel előadásaiban nem színészek játszanak, hanem nagyon személyes élettörténeteket hallunk – és nincs ez másképp a Radio Müezzin esetében sem –; a háromtagú alkotócsapat a színpadot a valóság modellezésére alkalmas helynek tekinti, egy olyan távcsőnek, amely segítségével a valóság közelről, nagyon részletesen látható.

Tovább »

Mi a kotta? - A mániás építész – Magyar Narancs

"Egy nemes filozófus az építészetet megdermedt zeneként emlegette, mire is számos fejcsóválást kellett tapasztalnia. Hisszük, e szép gondolatot a legalkalmasabban úgy honosítjuk meg újból, ha az architektúrát elnémult zeneművészetnek nevezzük.

Tovább »

Dinamizmus és fegyelmezettség – Fidelio – Kerékfy Márton

A Strasbourgi Ütőegyüttes hangversenyével ért véget az idei Korunk Zenéje, s kezdődött a Budapesti Őszi Fesztivál. Érdemes volt összefognia a két fesztiválnak a strasbourgiak meghívására, ők ugyanis már több évtizede a világ egyik vezető ütőegyüttese.

Tovább »

Csodálatos mobilvilág – Csodálatos mobilvilág – Nyulassy Attila

Unikális élmény, hogy egy előadás közben legálisan, sőt ajánlott jelleggel nézhetünk mobilon mini-videót és olvasgathatunk sms-eket. Az meg aztán a non-plusz ultra, hogy ehhez még egy Blackberryt is kapunk kölcsönbe az Új Színháztól. Mindez egy operatórium műfajba sorolt produkció világát igyekszik gazdagítani, ami elismerésre méltó gesztusként, a színház nyelvén próbál reflektálni az információ túltengésben szenvedő világunkra. Ez azonban nem sikerül.

Tovább »

HOL A MOBILOM? – Márta István: Csodálatos mobilvilág / Új Színház, BŐF 2010 – Revizor – Görömbey G. Szilárd

Volt idő e tájékon, amikor a sorok között olvasás képessége a túlélés zálogát jelentette. Akik ilyen irányú képességeiket egykor vezércikkeken edzették, joggal fognak gyanút, ha egy premier kapcsán az alkotók azt hangsúlyozzák, hogy az utolsó percig kísérleteznek

Tovább »

TÁNCOS KÍSÉRLETEK Friss muNKA / EDIT 2010 – VI. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál, BŐF 2010 – Revizor – Kőhegyi Ilona

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Toldi moziban a Nemzetközi Táncfilm Fesztivált, azaz az EDIT-et. Külön válogatásban nézhették meg az érdeklődők az előző évi magyar táncfilm-termést.

Tovább »

Premier: Gyár – Fidelio

„A gyár, az jó... megvéd mindentől... azaz csak egy dologtól, de az éppen elég... az élettől!”

Tovább »

Tánc a Budapesti Őszi Fesztiválon – Fidelio

Magyar előadók premierjei mellett négy olyan külföldi produkciót láthatunk a fesztiválon, amelyekre minden bizonnyal sokáig emlékezni fogunk.

Tovább »

A Strasbourgi Ütőegyüttes két fesztivál vendége – Fidelio

A Pierre Boulez nevével fémjelzett Ensemble intercontemporain, a világ talán legismertebb és legrangosabb kortárs zenei együttesének nyomdokaiba lép a szintén világhírű Strasbourgi Ütőegyüttes.

Tovább »

Csodálatos mobilvilág - Az Új Színház előadása a mobilkultúráról – Napvilág.net – Sós Eszter

Október 9-én mutatták be az Új Színházban a Budapesti Őszi Fesztivál programjaként a Csodálatos mobilvilág című előadást, amely a mobiltelefon és az ember kapcsolatát veszi górcső alá. A darab műfaja kortárs kamaraopera, amelyben a közönségnek is nagy szerepe van, hiszen előadás közben megszólaló mobiljaikkal nagyban hozzájárulnak annak sikeréhez.

Tovább »

Frenák Pál: Nem akarok semmit újravágni – Fidelio – Szentgyörgyi Rita

Már ezerrel „dübörög” a meghívott művészekkel kibővített Frenák Pál Társulat új darabjának, a mozihatásokra koreografált k.Rush című produkciónak a próbafolyamata. A decemberi bemutatót megelőzően Frenák maga is színpadra lép októberben a Thália Színházban: Pascal Contet harmonikaművész játékára improvizál előadást Wings címmel. Performansz várható felsőfokon.

Tovább »

Bozsik Yvette gyermekelőadása - Pöttyös Panni az iskolában – Napvilág.net

Szepes Mária 1953-tól írta az immár több generáció kedvenceként számon tartott Pöttyös Panni sorozatot. A könyvsorozatból készült gyermekelőadás 2010. október 9-től lesz látható a Thália Színház Arizóna Stúdiójában Bozsik Yvette rendezésében, aki már többször bizonyította, hogy a gyerekek nagyon is értenek a tánc nyelvén.

Tovább »

Startol a Budapesti Őszi Fesztivál – Népszava

Erős színházi programmal jelentkezik idén a pénteken induló Budapesti Őszi Fesztivál. Újra láthatjuk Budapesten a híres német dokumentarista színházi társulatot, a Rimini Protokollt.

Tovább »

Márta István: Az utolsó percig kísérletezünk – Fidelio – Szentgyörgyi Rita

Az idei Budapesti Őszi Fesztivál egyik legizgalmasabb zenei eseményének ígérkezik Márta István Szálinger Balázs librettójára komponált operatóriuma, a Csodálatos mobilvilág. Márta Istvánt elsőként arról kérdeztük, hogy milyen a kapcsolata a mobilvilággal.

Tovább »

Louise Lecavalier: Mindent megkérdőjelezek – Fidelio – Szentgyörgyi Rita

"A testünkkel játsszuk az életünket, az életünk eleven lenyomata a testünk” – vallja, táncolja ötvenen túl is a kortárs táncművészet szőke tornádója. A kanadai Louise Lecavalier dinamikus időutazásra invitálja a Trafó közönségét. Október 8-án és 9-én a Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Children és az A Few minutes of Lock című előadással először lép fel Magyarországon.

Tovább »

Legóemberek és a kortárs művészet – Fidelio.hu

Október 8-án veszi kezdetét a Budapesti Őszi Fesztivál, amely idén 19. alkalommal várja a kortárs alkotások iránt érdeklődőket.

Tíz nap erejéig Budapest mai alkotásokkal és alkotókkal telik meg, legyen szó komoly- vagy könnyűzenéről, színházról, táncról, filmről, képzőművészetről, gyerekprogramokról és mindarról a definiálhatatlan dologról, ami a kortárs művészetet oly izgalmassá teszi.

Tovább »

EDIT, azaz tánc filmen I. – Fidelio.hu

Játsszon, és legyen a vendégünk, az EDIT-en, a Budapesti Őszi Fesztivál minifesztiválján, ahol a filmeken a táncosoké a főszerep!

Fesztivál a fesztiválon - immár hatodik éve Budapesti Őszi Fesztivál minifesztiváljaként kerül megrendezésre hazai és külföldi táncfilmeket bemutató program október 8. és 10. között a Toldi moziban.

Tovább »

Budapesti Őszi Fesztivál: Vendégjáték a Nemzetiben – Observer.hu

A Budapesti Őszi Fesztivál és a Nemzeti Színház közös programjaként a Schauspielhaus Graz (A) és a Szputnyik Hajózási Társaság (H) bemutatja: Peter Handke: Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról.

Tovább »

Budapest legjobbjai – Fidelio.hu

Szeptember 23-án átadták a Főváros Színházi Díjait: Kerekes Éva, Kuna Károly, A Danton-ügy és Koltai M. Gábor, a Trilógia-tanulmány és Gergye Krisztián, valamint Alföldi Róbert a díjazottak.

Tovább »

Négy koncert – ötszáz év – Fidelio.hu

Nagyon változatos programot kínál a Filharmónia Budapest és Felső-Dunántúl Koncertszervező és Rendező Kht. négy koncertből álló, őszi sorozata.

Tovább »

Rég várt randevúk – Fesztiválok és környezetük – Magyar Narancs – Urfi Péter

Tapsol a közönség, patakzik a bor, mindenki arca nyálas a boldogságtól. Erről szól minden fesztivál. De mi van emögött, no meg előtte és utána? Hogyan hat egymásra egy fesztivál és a neki otthont adó hely? A tömegen kívül mit érzékelnek a lakosok? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ egy-egy városi és megyei, illetve kerületi és fővárosi hatósugarú rendezvény példáján.

Tovább »

"Kimeríthetetlen téma" - Mautner Zsófia gasztroblogger (Chili & Vanília) – Magyar Narancs

rés a présen: Mióta főzöl, és mióta írsz a témáról?

Mautner Zsófia: Gyerekkorom óta főzök, de ami egykor ártatlan hobbinak indult, abból olyan tizenöt éve komoly szenvedély lett, két éve pedig hivatás. Öt éve írok róla, mert történetesen mindig újabb és újabb mondanivalóm akad. Ez egy kimeríthetetlen téma.


Tovább »